Hat klasszikus Lancia

A Forma.Túra.Rali. blogon indított Lancia hónap keretében végre sort keríthettem ennek a régóta tervbe vett posztnak a megírására. Igyekeztem kevésbé ismert, de figyelemre méltó klasszikus modelleket összegyűjteni, amelyek méltó képet adnak az egykor szebb napokat látott Lancia márka fénykoráról.

Aurelia B20 GT

Az Aurelia kupé változata 1951-ben került gyártásba, 2 literes V6-os motorral és a limuzinhoz képest rövidebb tengelytávval. A műszaki tartalmat Vittorio Jano, a karosszéria formáját az akkor a Ghiánál dolgozó Felice Mario Boano tervezte. Robusztus formája ellenére a B20 GT igazán sportosnak számított, főleg a Lancia palettájához mérten, a sportsikerekre törő márkánál nem is haboztak sokat és némi átalakítás után hosszútávú versenyekre is nevezték a típust. Az eredmények nem maradtak el, a sikerek közül is kiemelkedik az 1951-es Millie Miglián szerzett második hely, az az évi Le Mans-i 24 óráson elért kategóriagyőzelem és az 1952-es Targa Florión abszolút értékelésben elért hármas győzelem. A 2 literes változatból 1231, az 1953-tól elérhető 2,5 literes verzióból 2640 darab készült a gyártás 1958-as befejezéséig.

Flaminia GT Touring

Az Aurelia utódaként 1957-ben megjelent Flaminia karosszériáját a Pininfarina tervezte, de a kor szokásaihoz híven a vevő más karosszériaépítő műhely formatervével is megrendelhette autóját. A kupé és kabriolet változatból a Touring is elkészítette a maga átiratát, jellegzetességüket, a dupla első fényszórót 1963-ban a Pininfarina is átvette. A másik szembetűnő stílusjegy a nagyon rövid utastér volt, a tetőív már a hátsó tengely előtt belesimult az övvonalba. A típust 1962-ig 2,5 literes, majd ettől az évtől a gyártás 1967-es befejezéséig 2,8-as triplakarburátoros V6-os motorral szerelték.

Flaminia Sport Zagato

A Flaminia kupé harmadik változatát a Zagato készítette el, az autó a Flaminia Sport nevet kapta és valóban ez volt a legsportosabb küllemű mind közül. Míg a Pininfarina kupéja inkább hasonlított a négyajtós Berlinára, a Touringé pedig rövid kabinjával hódított, addig a Sport hosszan elnyújtott tetőíve a korabeli Ferrarikat idézte. 1964-től Super Sport néven egy még aerodinamikusabb változat is megjelent, ezt legkönnyebben a csepp alakú első fényszórókról lehetett felismerni, 152 lóerős motorjával pedig a legerősebb Flaminiának számított.

Fulvia Sport Zagato

A hatvanas években a Fulvia volt a Lancia belépőmodellje, de ez nem jelentette azt, hogy ne készült volna belőle kupéváltozat. Sőt! Az 1,3 majd 1,6 literes V4-es Fulvia Coupék sorra aratták a győzelmeket a raliversenyeken. Ahogy az már megszokott volt, a Zagato ennek is elkészítette különleges karosszériával ellátott változatát. Az 1,6-os Sport Zagato a leggyorsabb utcai Fulvia volt 190 km/h-s végsebességével, de az 1,3-as is népszerű volt az amatőr versenyzők körében, Daytonától a Targa Florióig számos versenyen indultak a típussal.

Fulvia HF Competizione

Az 1969-es Genfi Autószalonon mutatta be a Ghia a saját Fulvia alapú tanulmányautóját, ami a kis kupé stílusától merőben eltérő, de a kor futurisztikus tanulmányainak sorába jól illő karosszériát kapott. A kocsi orrába a V4-es motor 1,6 literes változata került. Később továbbfejlesztették az autót, ekkor kapta az Evoluzione nevet, ebben a formájában Le Mans-ban is tesztelték, de végül megmaradt annak, aminek eredetileg szánták: stílusgyakorlatnak.

2000 HF Coupé

A Flavia utódaként jelent meg 1971-ben az erőforrás hengerűrtartalmára utaló nevet viselő Lancia 2000. Torinóban szakítottak a V-elrendezés hagyományával és a Flavia, majd a 2000 is, négyhengeres boxermotort kapott. A Pininfarina tervezte Coupé nem különbözött jelentősen az elődmodelltől, az orr áramvonalasabb lett, a magasan ülő dupla fényszórók helyett a hűtőráccsal egységet képező lámpákat kapott, de a dizájn lényegében alig változott a kései Flavia Coupéhoz képest, maradt a nem túl izgalmas, de elegáns, a Lancia kifinomult stílusához illő kétajtós autó.