In the air tonight

2016/10/11. - írta: eszgbr

Nemrég elkezdtem nézni a nyolcvanas évek kultikus sorozatát, a Miami Vice-ot és rögtön az első (dupla) részben látható a sorozat talán leghíresebb jelenete. Crockett és Tubbs a miami éjszakában száguldanak az éjfekete Ferrari 365 GTS/4-essel (ami mint később kiderült csak egy C3-as Corvette-re épülő replika volt) és közben Phil Collinstól szól az In The Air Tonight.

Ma már elképzelni sem lehet mekkora audiovizuális forradalmat indított ez a jelenet meg úgy az egész sorozat, de azért még most is nagyot üt. Az egész epizódot megnézve nyilván jobban átjön a feszültség, ahogy a két főszereplő akcióba indul a kolumbiai drogbáró ellen, aki felrobbantotta Crockett társát, megkente a barátját és megölette Tubbs bátyját. Mindketten tudják, lehet ez lesz az utolsó akciójuk és mi még úgy is átérezzük ezt, hogy tudjuk, a legelső részben nem fognak meghalni a főszereplők. Crockett telefonbeszélgetése is sokat hozzáad.

Anthony Yerkovich és Michael Mann óriásit dobtak ezzel a jelenettel. Addig nem nagyon volt rá példa, hogy egy pop-rock slágert szinte végig lejátszanak egy sorozatban és főleg nem kapott ekkora súlyt a történet aláfestéseként. A fényképezés, a kameraszögek szintén újdonságnak hatottak, ez a jelenet volt az ami megalapozta a Miami Vice kultstátuszát.

Szólj hozzá!

A legjobb autós reklám

2015/08/11. - írta: eszgbr

Egyszerűen a legjobb. Lehet, hogy azóta készült szellemesebb, kreatívabb reklám, de hasonló hatású, mondhatni  revelációval felérő tv spot nem. A Peugeot két évtizedes formanyelvvel szakítva valami merőben újat alkotott a 407-essel, az autót valós méreténél jóval nagyobbnak láttató harcsaszáj a franciák semelyik más modelljének nem állt olyan jól, mint ennek a limuzinnak. A reklám pedig tökéletesen visszaadja azt a hatást, amit én is éreztem 2004 környékén, amikor az első képet megláttam egy újságban egy fekete 407-esről.

Címkék: peugeot reklam 407
Szólj hozzá!

Hat klasszikus Lancia

2014/11/27. - írta: eszgbr

A Forma.Túra.Rali. blogon indított Lancia hónap keretében végre sort keríthettem ennek a régóta tervbe vett posztnak a megírására. Igyekeztem kevésbé ismert, de figyelemre méltó klasszikus modelleket összegyűjteni, amelyek méltó képet adnak az egykor szebb napokat látott Lancia márka fénykoráról.

Aurelia B20 GT

aureliab20gt_1.jpgAz Aurelia kupé változata 1951-ben került gyártásba, 2 literes V6-os motorral és a limuzinhoz képest rövidebb tengelytávval. A műszaki tartalmat Vittorio Jano, a karosszéria formáját az akkor a Ghiánál dolgozó Felice Mario Boano tervezte. Robusztus formája ellenére a B20 GT igazán sportosnak számított, főleg a Lancia palettájához mérten, a sportsikerekre törő márkánál nem is haboztak sokat és némi átalakítás után hosszútávú versenyekre is nevezték a típust. Az eredmények nem maradtak el, a sikerek közül is kiemelkedik az 1951-es Millie Miglián szerzett második hely, az az évi Le Mans-i 24 óráson elért kategóriagyőzelem és az 1952-es Targa Florión abszolút értékelésben elért hármas győzelem. A 2 literes változatból 1231, az 1953-tól elérhető 2,5 literes verzióból 2640 darab készült a gyártás 1958-as befejezéséig.

Tovább Szólj hozzá!

100 éves a Bertone

2012/02/19. - írta: eszgbr

Idén ünnepli centenáriumát a Bertone stúdió, ebből az alkalomból összegyűjtöttem néhány érdekes koncepciójukat és persze a klasszikussá vált szériamodellek sem maradhatnak el.

Alfa Romeo BAT 5, 1953

Tovább 1 komment

Belmondo odalép

2012/01/13. - írta: eszgbr

Rögtön az első posztban következzen két vad hajtás azokból az évekből, amikor az autós jeleneteket még teljes mértékben igazi autókkal és hús-vér emberekkel forgatták. Számítógépes technikának nyoma sincs, mégis idegfeszítően izgalmas és látványos üldözéseket alkottak.

A két filmben közös, hogy a főszerepben Jean-Paul Belmondót csodálhattuk, aki jó pár autós üldözésben vett részt krimijeiben.

A betörés, 1971-ből: Belmondo egy piros Fiat 124 Speciallal menekül Athénban az Opel Rekorddal csapató Omar Sharif elől.

Az egyik legjobb üldözéses jelenet amit eddig láttam, nincs öncélú lövöldözés, hatalmas ugratások és a forgalomban poroszkáló kocsikkal is kifejezetten  kíméletesek. Bár azért két lépcsőmászás itt is befér.

A második jelenet tizenkét évvel későbbről, A kívülálló című filmből származik, Belmondo egy golyóálló '67-es Mustanggal szolgáltat igazságot a maga módján. A szenvedő felek egy 1976-os Plymouth Volarével menekülnek. Itt is próbáltak a realitás talaján maradni, ilyen tálalásban még a falmászás is egész hihető.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása